A településnek vasútállomása nincs, soha nem is volt. A tömegközlekedést csak a Volán buszjáratai jelentik.
Berkesd megközelíthető a megyeszékhelyről a 6-os számú főközlekedési útról  a  5609 számú bekötőúton  Bogád, Romonya és  Pereked   községeken keresztül. A település átmenő forgalma csekély, mivel a Berkesdet  Kátollyal összekötő 3,5 km-es út nem épült meg, a falu zsáktelepülés.
Az autóbusz közlekedés jónak mondható Pécs irányába és vissza, de mivel sok az ingázó még további járatsűrítés lenne indokolt. A vasárnap és ünnepnapi járatok nagyon ritkán közlekednek, ez komoly gondot jelent az itt élőknek.

 Pécsvárad irányába a közlekedés még rosszabb, a szakiskolába járó gyerekek csak úgy tudnak eljutni az iskolába, hogy beutaznak Pécsre és onnan Pécsváradra, vagy hajnali 5 órakor már átutaznak Pécsváradra, és ott várják meg a tanítási idő kezdetét. Ennek köszönhetően elenyésző azoknak a diákoknak a száma, akik ezt a tortúrát felvállalják és a pécsváradi középiskolába jelentkeznek továbbtanulni, vagy ha mégis, kollégiumi elhelyezést igényelnek.
2004. és 2006. évek Berkesden a nagy járdafelújítások évei voltak. Kevés kivételtől eltekintve a település összes járdáját felújítottuk, ennek köszönhetően az Alkotmány utca felső szakasza aszfaltos járdával lett ellátva, a Petőfi utcában új járda és folyóka készült, míg a település többi részáén szakaszosan felújításra kerültek a járdák. Pótolni való azért még akad, a Szilágyi utcában még egyáltalán nincs járda, míg az Alkotmány utcában is találunk még bőven felújításra váró szakaszokat.
Kerékpárúttal nem rendelkezik a település, sőt az egész környéken sincs. Közútjainkon a forgalom egyelőre még nem nagy, így lehetőség van a  biztonságos kerékpározásra külön kiépített út nélkül is. Távlati tervek szerint a környező, egymás közelében elhelyezkedő településeket összekötő kerékpárút lehetősége lenne a falusi turizmus fejlesztésének Ezáltal elérhetőbbé válnának ezek a légvonalban 2-3 km-re lévő falvak, amelyek megközelítéséhez jelenleg 20-30 km-t is kell autózni a műúton.

Közlekedés Tömegközlekedés

MÁV

Btn Wwwwww.elvira.hu

VOLÁN

Btn Wwwwww.volan.hu